photo heart_zpsu6ldctnb.jpg
Blog a mindennapjaimról, a gondolataimról, az egyetemről, tanulásról, és beauty dolgokról. Bejegyzések tekintetében: minőség > mennyiség.

Bouquet

A blogos jövőmről

Címkék: tipikus blogger

A blogolással először komolyabban 2011-ben találkoztam. Gportálon olvastam -főleg Japánnal foglalkozó- bloggereket. Ez annyira megragadta a fantáziámat, hogy én is belekezdtem, és nos, azóta eltelt 5 év. Ezeket az éveket néhány hónapnyi passzív időszakkal ugyan, de aktívan végig írtam. Nyilván az elején elég amatőr voltam, többnyire inkább csak azokról számoltam be, amik a mindennapjaimban történetek, de ezen kívül semmi extra. Halvány emlékeim vannak, de sajnos már a neve nem jut eszembe a legelső blogomnak, viszont így utólag nagyon szívesen visszaolvasnám az egészet. Biztos nagyon vicces lenne, meg sok olyan is előkerülne, amire már nem is emlékszem.

Ezt követően ahogy telt az idő, mindig újabb blogokat nyitottam, és persze mindeközben fejlődtem. Nemcsak az írás, hanem a design készítés terén is. Az új blogok előmozdítója egyébként régebben mindig az elégedettlenség volt. Valamit mindig találtam, ami miatt egy másikat "kellett" nyitnom. Tökre olyan, mintha ez az egész az akkori belsőmet is tükrözné egyébként.

A régebbi blogjaimban a legnagyobb hibának azt tartom, hogy túl sok olyan bejegyzésem volt, amik nem vittek előrébb. Öncélúak voltak, csak arra szolgáltak, hogy kiírjam magamból azt, ami éppen akkor történt, de egyébként értelmük nem biztos, hogy volt.

//bloomparadise.gportal.hu/portal/bloomparadise/image/gallery/1500285727_03.jpg

Szerencsére, egy ideje már felismertem ezt a problémát, és így ezzel elég sokat változtak az írásaim, aztán végül elérkeztem oda, ahol éppen most vagyok. Azt beismerem, hogy még mindig nem vagyok profi blogger, viszont ha figyelembe veszem azt, hogy egyébként mennyi időt is szánok a mindennapokban erre, akkor nem is csoda.

Mindenképpen szeretnék fejlődni, kreatívabb lenni, és sok, eddig meg nem valósított elképzelésemet a jövőben megvalósítani. Úgy érzem, most eléggé elememben vagyok, és így sikerülhet.

Egyszer egy ismerősöm azt mondta, hogy a blogolás egy életforma, ha egyszer rászánja magát az ember, akkor onnantól kezdve nincs mese: magába szippantja az embert. És milyen igaza volt! Ugyanezt tapasztalom magamon is. Amióta elkezdtem, nincs megállás, és még nem is tervezek egy jó darabig biztosan. Úgy érzem, azzal, hogy írok, kapok valamiféle pluszt.

Nem tudom, hol leszek mondjuk 5 év múlva, de egy ideig még biztosan a Gportálon szeretnék maradni. Ezt már megszoktam, illetve megszerettem. Próbáltam már egyébként a Blogspotot is, de az borzalmas "élmény" volt, nekem az túl van bonyolítva. Talán majd egyszer ráveszem magam, és újra megpróbálom ott, de most még nem szeretnék innen kirepülni.

Természetesen én is követek néhány bloggert, bár az utóbbi időben jóval kevesebbet, mint az előtt. Vannak blogos példaképeim is, akik amúgy nem csak a blogolásban nyújtott teljesítményükkel hatnak rám, hanem az azon kívüli életük is meglehetősen inspiráló számomra. Szeretnék még majd új blogokkal is "megismerkedni", és nyitott lenni mások felé. Régebben sosem mertem írogatni mások oldalára, pedig gyakran lett volna mondanivalóm, most már valamivel bátrabb vagyok, szóval itt az idő. :)

Arról, hogy mi várható még a blogon a jövőben? Húú. Hát az egyetemi dolgokról biztosan fogok időnként szót ejteni, ezen kívül még mindig nagyon érdekelnek a beauty-val kapcsolatos dolgok, újabban pedig azon törtem a fejemet, hogy jobb lenne, ha többször írnék a véleményemről egy-egy adott témával kapcsolaban, vagy éppen szívesen osztanék meg tippeket is.

2016.07.28. 22:17, Yune Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Bloom Paradise || Nyitás: 2016. 07. 24.  Szerkesztő: Yune  Ajánlott böngésző: Firefox  CSS: itt

 

Cserék:


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.