photo heart_zpsu6ldctnb.jpg
Blog a mindennapjaimrl, a gondolataimrl, az egyetemrl, tanulsrl, s beauty dolgokrl. Bejegyzsek tekintetben: minsg > mennyisg.

Bouquet

We all change

Cmkk: gondolatok

Mostanban kiss eltntem, tudom. Ennek persze oka van. Nem, nem jtt el megint a depresszi, jl vagyok. Inkbb az, hogy mr egyre kevsb szerettem rni a Sundownra. Nem szerettem mr, s egyre kevesebbett gondoltam r, pedig nagyon szerettem volna rni. Lett volna mirl, mert szinte mindennap tallkoztam valami olyannal a krhzban, vagy azon kvl valami olyannal, amirl aztn hosszan tudtam volna tpni a szmat, viszont gy reztem, hogy azt ott mr nem tudom megtenni.

Nincs mit szpteni a tnyen: kinttem azt a blogot. Mr nem az az ember voltam, aki akkor voltam, amikor 2 ve elindtottam. Rviden gy fogalmaznk, hogy megvltoztam. Persze, az ember alapjban vve nem tudja magt teljesen talaktani, s szerintem ez nem is szksges, teht n sem fordultam ki teljesen magambl, inkbb formldtam. Formldtak a tulajdonsgaim, a cljaim, az letrl val ltalnos felfogsom, a msokhoz val hozzllsom, kzben pedig sok minden a helyre kerlt. Egyttesen ezek pedig mr nem frtek ssze azzal, aki akkor s ott, azon a blogon voltam. Sok szp, illetve idnknt kevsb kellemes emlkem fzdik hozz, de tllptem azokon, s most mr elre szeretnk nzni.

Belekezdtem teht egy j blogba. Itt taln mr jobban ki tudok bontakozni. Sokaktl megkaptam mostanban, hogy jt tett nekem ez az 1 v otthon, s most kezdtem el kivirgozni, gy ehhez mrten szerettem volna cmet vlasztani, s nos, ez jutott eszembe. Taln ez kifejezi mindazt, amiken mostanban keresztl megyek. A leend tartalomrl pedig annyit, hogy az alapkoncepci vltozatlan marad, de szeretnk kicsit nyltabban rni, tbbszr vlemnyt nyilvntani, s persze gyakrabban rni. Remlhetleg itt mindez sikerlni fog.

2016.07.24. 16:33, Yune Vissza a bloghoz
Mg nincs hozzszls.
 

Bloom Paradise || Nyits: 2016. 07. 24.  Szerkeszt: Yune  Ajnlott bngsz: Firefox  CSS: itt

 

Cserk:


Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |